Szeptemberben (alig több mint egy hónapja!) panaszkodtam a ☞ facebookon, hogy egy tulajdonos 7 ingatlanossal beszélt meg randevút – egyszerre.

6 közvetítővel írt alá szerződést – a hetedik szó nélkül távozott.
Kíváncsi vagy, mi lett a történet folytatása?

Mind a heten ugyanakkor voltunk hivatalosak a lakásba.
6 ingatlanos elővette a papírjait és ott helyben megkötötte vele az adásvételi szerződést.
A hetedik csak mosolygott a nemlétező bajsza alatt és egy névjegyet csúsztatott az eladónak – majd távozott.

Igen, jól tippeled; én voltam a hetedik, aki úgy gondolta, hogy így nem lehet ingatlant eladni.

Másnap felhívott a tulajdonos és megkérdezte, hogy ez mi volt? Én miért nem szerződtem vele?
„Az ingatlan a legnagyobb értéktárgya, a legnagyobb kincse” – mondtam neki –, „itt milliókról van szó. És ezeknek a millióknak a sorsát nem lehet 10 perc alatt megbeszélni 6 másik ember jelenlétében.”
A tulajdonos belátta, hogy igazam van, és megbeszéltünk egy időpontot, amikor több mint 2 órát töltöttünk el azzal, hogy részletekbe menően átbeszéltük a lakás előnyeit, hátrányait, megállapítottuk a lakás értékét és pontról pontra egyeztettük az eladás részleteit.
Délután 2-kor találkoztunk, és este 6-kor felmondott a másik 6 ingatlanosnak.

Ez szeptember elején történt, azóta alig több mint másfél hónap telt el.

És tudod, mi történt ebben a másfél hónapban?

Eladtam a lakást.

Azt a lakást, amit előtte számtalan helyen hirdettek, amivel többen dolgoztak, és ami szinte érdeklődőket sem hozott addig.

Pedig a nagy számok törvénye alapján a hat ingatlanos csak behozhatott volna egy vevőt, nem?

Sokan így gondolkodnak; minél több embernek adják ki a lakás eladásának feladatát, annál több érdeklődő fog jelentkezni.
Ám sajnos nagy különbségek vannak „mezei ingatlanos” és képzett ingatlanszakértő között, amit a tulajdonosok sokszor maguk sem sejtenek.

A mezei ingatlanos mindenhol hirdet – az ingatlanszakértő ott, ahol a potenciális vevők keresnek.
A mezei ingatlanos azon az áron hirdet, amit a tulajdonos mondott neki – az ingatlanszakértő meggyőzi a tulajdonost, hogy reális áron hirdesse a lakást.
A mezei ingatlanos minden érdeklődőnek megmutatja a lakást – az ingatlanszakértő csak komoly érdeklődőt visz „lakásra”.
A mezei ingatlanosból 12 egy tucat és egy fél tucat nem tudja eladni a lakást – az ingatlanszakértő 1,5 HÓNAP alatt értékesítette az ingatlant.

Te kire bíznád legnagyobb vagyontárgyadat?
HAT ingatlanosra, vagy EGYETLEN szakértőre?

Kattints ide és olvasd el korábbi, ☞ „Ingatlan vagy ügynök?” ☜ című írásomat az ingatlanos és a szakértő közötti különbségekről!