Lassan több cikk jelenik meg az ingatlanos kóklerségekről, mint Rubint Réka nyaralásáról. Egy ilyen környezetben nehéz vállalni bemutatkozásnál, hogy márpedig én ingatlantanácsadó vagyok.

Mégis a hozzám hasonló, szakmaisággal és korrekten dolgozó kollégáimmal együtt, mind büszkén tesszük ezt. Mi minden nap azért dolgozunk, hogy egyszer a mi szolgáltatási szinvonlunk ne prémiumnak számítson, hanem ez legyen a minimum elvárás. Válasz az Index.hu-n megjelent, ☞ “Ingatlanközvetítők, kíméljetek!” ☜ című írásra.

Törvényekért és szankciókért kiállt a szakma

Elsőként azt szögezném le: igenis szükséges végzettség, ha valaki ingatlanközvetítő szeretne lenni. Számomra és a törvények előtt sem ingatlanközvetítő az, aki még egy tanfolyamot sem hajlandó elvégezni, és egy névjegykártyára biggyesztett titulustól szakembernek érzi magát.

Szomorúan kell azonban egyetértünk, hogy rengeteg ilyen kókler rohangál magát ingatlan tanácsadónak nevezve az utcákon, hoznak szégyent a szakmára, lehetetlenítik el a fejlődést, és teszik bizonytalanná a lakáseladók táborát.

Igenis szükség van határozottabb törvényi szabályozásra, megfelelően megfogalmazott keretekre annak kapcsán, hogy ki és milyen feltételek mellett nevezheti magát ingatlanközvetítőnek és végezheti ezt a tevékenységet. Bár már ma is kötelező az ingatlanközvetítő névjegyzék, mégis csak a magukat ingatlanosnak nevező emberek töredéke van bejegyezve.

Legyen következmény!

Kapjanak igazolványt a valódi és hiteles ingatlanosok. Legyenek szankciók, és legyenek, akik betartatják ezeket. Legyen komoly következménye annak, ha valaki aki mindössze három hirdetés felpakolásával szeretne pénzt szakítani, és lehessen eltávolítani a szakmából, ha kamu vevőkkel szédítik a tulajdonosokat. A többiek pedig büszkén vállalhassák, hogy becsületesen és tisztességesen dolgoznak.

Ennek a mérlegnek is ülnek a másik oldalán

Mert igenis vannak olyanok a szakmában, több százan, akikkel megéri együtt dolgozni. Akik valóban az eladót képviselik, és azért vannak, hogy segítsék az ügyfeleiket. Ők azok, akik a saját munkájuk nyomán megszervezett elismerésként kapott ajánlásokon keresztül dolgoznak, akiknek visszatérő ügyfeleik vannak. Ők azok, akik megszenvedik a sok kókler létezését. Azoknak a kóklereknek, akiket valójában a saját kollégáik termelnek ki. Mert ha az eladó oldalán nincs, hát sokszor szakmán belül sem találunk elvárásokat. Az irodavezető dönti el, kit vesz fel, de sokszor csak a számok a fontosak, a minőség mondhatni századlagos. Aztán megy néha a kínos magyarázkodás, a „Rozika ilyen”, de Rozika azért csak marad a cégnél, mert amúgy néhány lakást el tud adni, a jutaléknak meg ugyanolyan a szaga és értéke, akkor is, ha az eladó utána ránk csapja az ajtót, és legszívesebben az irodánk elé is köpne, vagy ha elégedett.

És az ilyeneknek terjed a híre, mert az emberek itt megállnak, nem keresnek mást, hanem leírják a közvetítőket minden szinten. Pedig sokaknak az ellenálláshoz még csak rossz tapasztalatra sincs szüksége, egyszerűen viszi őket a tömeg véleménye. Piackutatásaink során volt, aki kerek perec bevallotta, azért írta bele a hirdetésbe az ominózus mondatot, mert „a többi hirdetésben is ezt láttam.”

Itt is csak az összefogás segíthet

Magyarországon ez a sor szinte már kiégett klisé, de tartalma még mindig van. Ahhoz, hogy ez a szakma is a méltó helyére kerüljön, együtt kell működnie az ingatlanosoknak és az ügyfélrétegnek is. Minden szakmában vannak hozzá nem értő emberek, a fodrászoktól az autószerelőkig, mégis megyünk és nyíratunk, meg szereltetünk. Minden szakmában vannak piti csalók, a zöldségesnél félreállított mérleg, a szép paradicsomok közé rejtett rothadó darabok, a cukrászdában ürülékkel telített konyhák.

Aztán ezek egyszerűen megszűnnek létezni, mert egy idő után rájövünk a turpisságra, és nem őket választjuk! De nem kezdünk el a panel negyedik emeletén búzát vetni, nem termesztünk uborkát, és nem képzeljük magunkat autószerelőnek, maximum fodrásznak. De az első elrontott frufru után már annak sem. Egyszerűen nem etetjük a kókler tömeget tovább, hanem keresünk mást, aki elismert és hozzáértő.

Erre lenne szükség az ingatlanos szakmában is. Mert kételkedhet bárki, ez is ugyanolyan szakma, mint a többi. Ez profi és hozzáértő ingatlanos milliókat keres az ügyfelének, pénzt, időt és energiát takarít meg neki. Akkor, ha az ügyfélnek vannak igényei, az alapján választ, mégpedig JÓL VÁLASZT.

A döntés a tiéd!

Mert nem olyan lehetetlen ez az ingatlanértékesítők esetében sem. Az ügyfél dönti el, kit enged be a házába. Ahhoz, hogy el tudja dönteni, mi a „tegnap még biztosítós volt” és a profi között a különbség, ahhoz lennie kell elvárásainak. Nem tagadom, miért is tenném, tényleg sok pénzbe kerül egy ingatlanos (ha valaki kíváncsi rá, szívesen részletezem, miért is ennyi az annyi), de ha már úgy döntünk, hogy kifizetjük neki, akkor legyen elképzelésünk, mit várunk el cserébe.

Ne azért fogadjunk fel ingatlanost, hogy hirdesse a lakásunkat. Mert ezt aztán tényleg magunk is meg tudjuk tenni (na persze a minőség relatív fogalom). Az ingatlanosra akkor van szükség, amikor megjelenik a komoly vevő (mert a nem komolyakat egyből kiszórja). Az ő feladata ekkor teljesedik ki: a cél, hogy a legtöbbet és a legjobbat kihozza az ügyfele számára. Mert az ingatlanos a megbízót képviseli, tőle kapja a pénzét. Neki az a fontos, hogy a legjobb feltételeket érje ez az üzletkötés során. Mégpedig az ügyféllel előre egyeztetett feltétel rendszer szerint, legyen az az ügyfél vevő, vagy eladó! A jó ingatlanos őszinte, megmondja, ha valamiért nem piacképes az ingatlanod, de vedd észre, ha érezhetően csak a jutalék lebeg a szeme előtt, és ints nem túl könnyes búcsút az ilyen csalónak. És keress olyat, akiben megbízhatsz, feltétel nélkül. Nem lehetetlen. Kérj referenciát, nézz utána, keress rá. Manapság egy éttermet is lecsekkolunk, mielőtt beülnénk, hát miért nem tesszük ezt akkor, amikor a legnagyobb vagyontárgyunkról van szó? Ezt kérdezem én.