Mit szükséges elmondani a vevőnek? Mire lehet, és mire nem kíváncsi? Hol van a határ? Hadd segítsek!

Mielőtt bárki megijedne: senkit sem szeretnék hazugságra bíztatni. Sőt! Szerintem alapérték az őszinteség, amelyet mindig érdemes szem előtt tartani! Viszont úgy gondolom, egyik eladás javára sem válik, ha sok olyan dolgot mesélsz el, amely irreleváns az érdeklődő számára. Szimplán csak idegesítheti, de akár el is ijesztheti olyasmi, ami egyébként nem befolyásolta volna a vásárlást.

Szóval, mit NE mondjuk a vevőnek?

  1. Lakás-élettörténet
    Nem kell elmesélned a lakás teljes élettörténetét. Egyszer egy ügyfelemmel néztünk lakást, ahol az eladó nagyon beszédes volt. Végül azért nem vette meg (pedig az igényeinek abszolút megfelelt), mert a tulajdonos részletesen ecsetelte, hogy mennyire hirtelen kellett költözni, ezért az építési munkákat nagyon hamar, egy hét alatt kellett befejezni. Ez önmagában semmit sem jelent, de a vevő számára azt sugallta, hogy akkor nem lehet valami alapos munka, így nem vette meg.
  2. A spanyol szappanopera
    Nem kell, hogy belemenj a szomszédok szereplésével játszódó szappanopera részekbe. Ne fejts ki érzékletesen, hogy mennyi mindenről, milyen hangerővel és milyen gyakran szoktak veszekedni, nevetni vagy épp szórakozni.
    Már csak azért se, mert mindenkinek más a tűrésküszöbe…
  3. Jófej szomszédok
    Ha jó arcok a szomszédjaid, akkor is elég annyit mondani, hogy kedvesek, és kölcsön lehet kérni tőlük lisztet meg tojást. Nem kell elmesélni a közös gang bulikat, vagy hogy közös titkos kopogásotok van a falon keresztül. Valakinek ez ijesztő…
  4. „És ebben a szobában…”
    Isten ments, hogy elmeséld a lakásban történt különböző dolgokat! Nem szükséges tudni az érdeklődőnek, hogy a kisszobában hunyt el Ernő, a hörcsög, vagy esetleg rosszabb… A vevő egyszerűen nem kíváncsi erre.
  5. Hogyan tovább?
    Amihez szintén semmi köze, és nem is kell, hogy tudja, az az, hogyan tervezel tovább az eladás után. Nem kell vele közölni, hogy gyorsan akartok költözni, de azt se, ha neked még nagyon ráér amúgy az eladás.

A szabály, amit be kell tartanod: Hagyd kérdezni, és azt mondd el, amire kíváncsi!

Nem szeretnél a vevőkkel kommunikálni? ☞Keress meg☜, és adjuk el együtt a lakásod!